
Dr. Petrányi Zsolt, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató helyettese kurátori tárlatvezetésére hívja az érdeklődőket.
Bill Viola a videóművészet egyik legfontosabb alkotója, aki a műfaj hetvenes évekbeli kezdetei óta jelentős alkotások létrehozásával saját stílust teremtett.
Kurátor: Petrányi Zsolt
Bill Viola a videóművészet egyik legfontosabb alkotója, aki a műfaj hetvenes évekbeli kezdetei óta jelentős alkotások létrehozásával saját stílust teremtett.
A lassú, vágás nélküli mozgás, az analóg, trükkök nélküli kamerahasználat védjegyévé vált, amelyekkel Viola videóiban az emberi lét alapvető kérdéseit – az érzelmek változását, a születést, halált, szenvedést és a tudat állapotait – kutatja. Munkássága elválaszthatatlanná videóművészettől, hiszen ő az egyik alkotó, aki új irányt adott a hatvanas évektől induló új kifejezésmódnak: egy olyan oldalát használta ki a mozgóképnek, ami lehetőséget teremtett számára, hogy az elmélyülésről, a meditációról, a világ szellemi egységének megéléséről szóló munkákat hozzon létre.
A NEO Csend című kiállításának célja, hogy Bill Viola munkáinak bemutatásával a meditatív művek világát hozza közel a nézőhöz, figyelmet, elcsendesedést, megnyugvást sugározva. A kiállítás alkalmas arra is, hogy a pszichológia, a vallások, a technológia adta lehetőségek és a kultúrtörténeti szimbólumok iránt nyitott látogatók érdeklődését is felkeltse.
A tárlat három művet és egy interjút mutat be: a Csendes hegy, 2001, a Találkozás, 2012, és az Ősök, 2012, mind az emberi létezés különböző, pszichológiai értelemben súlyos pillanatait járják körül.
Lépj be Liget+ fiókodba - ha még nincs, regisztrálj ingyenesen a Liget+ rendszerbe - és élvezd te is az első vásárlásod utáni automatikus 10% kedvezményt a kiállításra! A kedvezmény mennyiségi korlát nélkül érvényes. A kiállítás zárásáig, március 30-ig a jegyekre 50% kedvezményt biztosítunk.
A Csendes hegy két külön monitoron mutat egy férfit és egy nőt, akik portréit sokáig szemléljük, míg mindketten egy végtelennek tűnő, kétségbeesett, néma kiáltás mutatnak.
A Találkozás című alkotáson egy sivatagi tájat látunk, amelynek két szélső pontján egy-egy női alak tűnik fel és közeledik felénk. A kép előterébe érve egymás felé fordulnak és az idősebb átad egy tárgyat, szimbolikusan tudását és tapasztalatát a fiatalabbnak, majd mindketten visszamennek a másik útján a sivatagi mélységbe.
A harmadik mű, az Ősök pedig két alakot mutat, hasonlóan egy sivatagi térben közeledve, egy fiatalabb férfit és egy idősebb nőt. Közeledő útjuk során képüket egy ideig egy porvihar oldja fel a tájban, amiből megerősödve, tisztább körvonalakkal lépnek ki a néző felé.
Fotó: Kira Perov © Bill Viola Studio
A műveket kiegészítő rövid riportfilmet Christian Lund készítette 2011-ben a Louisiana Museum of Modern Art részére.
Praktikus információk
Mielőtt belépne a kiállító térbe, érdemes felkészülni a lassulásra, a csendre, a belső utazásra, az elmélyülésre. Érdemes időt szánni arra, hogy a művek megérintsék a nézőt, hogy elindítsanak érzéseket, gondolatokat, és hagyni, hogy túlmutassanak a mozgó kép okozta első hatáson.
Nyitvatartás:
Pénztárzárás és utolsó belépés:
Pénztár ebédszünet: 13:00-13:30
Dr. Petrányi Zsolt, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató helyettese kurátori tárlatvezetésére hívja az érdeklődőket.
A programsorozat célja, hogy a meghívott művész, előadó saját látásmódján keresztül mutassa be az alkotásokat és a nézők új aspektusból értelmezzék a művet.
Filmezés gyakorlatban, az alapoktól. A videó film tudatos készítésének alapjai 8 felvonásban. Gortva Attila operatőr, rendező műhelye.