• Milyen volt a Bozó Szabolcs kiállítás fogadtatása a hazai, képzőművészeti közegben, hogy látják ezt a kiállítás zárását követően?

A kiállítás fogadtatása a várt volt, vitát generált a művészeti közegben, amelyben megosztotta a kommentelőket: volt, aki kiállt a művész mellett, és volt, aki nem, de ez utóbbiak jellemzően úgy kritizálták Bozó művészetét, hogy nem is biztos, hogy látták a kiállítást. Nekünk ez azért volt tanulságos, mert Bozó festményei abba a kategóriába tartoznak, amiket nem lehet telefonon, vagy monitoron megnézni, azokat élőben kell látni. A művek a kiállító teremben tényleg meggyőzőek voltak, a tárlat ezért inspiráló és elgondolkodtató volt.

•  Milyen visszajelzések érkeztek Bozó Szabolcstól, Karl Kostyáltól a budapesti kiállítással kapcsolatban?

Szabolcs számára ez a tárlat egy fontos esemény volt a karrierjében, hiszen meg tudta mutatni munkáit Budapesten annak a közegnek, ahonnan származik. Stílusában, felfogásmódjában eltérő megközelítésmódja van, mint a hazai művészeknek, de épp ez adja karrierútja érdekességét és összehasonlíthatóságát. A kérdés sokszor felmerült: mi lett volna, ha itthon marad, ki tudott volna-e emelkedni egy itthoni intézményrendszerben? A válasz erre egyrészt az, hogy a nemzetközi galériák földrajzi elhelyezkedése, a Carl Kostyal Galery londoni, milánói és stockholmi székhelye sokat segített a fejlődésében, másrészt pedig az, hogy Londonban egy szellemi, művészeti szabadság vette körül, ami miatt tudott másként gondolkodni, mint az itthoni kondíciók között.

•  Mit jelentett a tárlat a NEO Kortárs Művészeti Tér életében?

A Lelki társ / Soulmate című kiállítás egy határátlépést hozott: a video- és fotókiállítások után egy fiatal, külföldön ismert festőnek a tárlata mindenképpen a keretek tágítását jelentette. Bozó Szabolcs munkáinak bemutatása nemcsak egy külföldön sikeres alkotó hazai megismertetéséről, hanem a mai művészet management módszereiről, egy karrierút példáról is szólt.