Bill Viola
"Művei a titokzatosság erejére építenek, amelyben a láthatatlan láthatóvá válik, és az ismeretlen táplálja a néző belső világát." Royal Academy of Arts
" Viola felborítja a megszokott rituálékat, hogy elgondolkodtassa a nézőket, és arra kényszerítse őket, hogy újragondolják az élet legbensőbb pillanatait.” Rina Arya, Tate
Bill Viola amerikai videóművész alkotásait a világ legnagyobb múzeumaiban, a Whitney Museum of American Artban vagy a Guggenheim Museumban mutatták be, munkáit a világ vezető gyűjteményei őrzik, többek között a Thyssen-Bornemisza Alapítvány, a Tate Modern, vagy a Centre Pompidou. A múzeumi munkák mellett Bill Viola együttműködött rendezőkkel, színészekkel, zenészekkel, például 2000-ben a Nine Inch Nailsszel koncertjük színpadképének kialakításában vagy 2005-ben Peter Sellars operarendezővel a The Tristan Projectben, melyet Los Angelesben, Párizsban és Londonban mutattak be.
A videókorszak Rembrandtjaként is emlegetett művész évekig élt Firenzében, ahol az Art/Tapes/22 videóstúdióban ismerkedett meg Nam June Paik, Bruce Neuman és Vito Acconci videóművészekkel, akik nagy hatást gyakoroltak rá.
Utazásai erősen befolyásolták művészi fejlődését, Indonéziában, Jáva szigetén hagyományos szertartásokat filmezett, Japánban, Daien Tanaka zen mesternél pedig a buddhizmust tanulmányozta. Bill Viola pályájában, művészi érdeklődésében nagy szerepet játszottak a világvallások a nyugati kereszténységtől az iszlám szufizmusig. Videóműveiben az emberi lét univerzális témái, az érzelmek, a szenvedés, az elmúlás és megváltás kérdései kerülnek középpontba. Legtöbb művében emberi alakok mozgásával és természeti elemekkel való találkozásával, egymás közti interakciókkal szemlélteti az emberi lélek változásait, felemelő vagy lesújtó katartikus élményeit.
VIDEÓMŰVÉSZET
A videó és videózás (arany)korát éljük. A videó szerves része lett mindennapjainknak, az oktatástól a szórakozásig, fogyasztjuk hosszabb, rövidebb formában, sőt bármilyen eseményt rögzíteni tudunk otthoni körülmények között is. Nem meglepő, hogy a technológia fejlődésével a művészet is használta, felhasználta a videóban, videózásban rejlő művészi lehetőségeket, megteremtve ezzel a videóművészet műfaját. A videóművészet a hatvanas évektől kezdve el akart különülni a kommersz filmezéstől, ezért többek között, a képhez járó hang együtthatását bontotta, változtatta meg. A nyolcvanas évekre, amikor a nézőket elárasztották a videóklippek és az otthoni filmezés, sőt filmrögzítés is lehővé vált a videóművészet ennek ellentéte vagy kritikájaként új nézőpontokat mutatott a mozgóképes kultúrában.
Ha először találkozunk videóművészeti alkotással akkor izgalmas lehet annak megfigyelése, ahogy a művész a kamerát vagy a felvétel lehetőségeit módosítja, hogy az művészetté váljon. Az alkotó a technikai eszközök lehetőségeit körül járva próbálja meg kitágítani a művészet határait. Emellett azonban nagy kihívást jelent a művészek számára, hogy alkotásuk elkülönüljön a közösségi médiában és televízióban látott képáradattól. Ennek az elkülönülésnek a lényege, hogy a művész olyan specifikumokat találjon, melyek az alkotást a művészettörténeti ábrázolás vagy kép készítésének hagyományaihoz, nem pedig a közösségi média és televíziózás képáradatához közelítik.
NEO kortárs művészeti tér
A NEO Kortárs Művészeti Tér küldetése, hogy a világ legjelentősebb kortárs képzőművészeit bemutató kiállítótérré válhasson Budapesten a Városligetben. Ha nemzetközi párhuzamot keresnénk akkor talán a londoni Kensington Gardens parkban található Serpentine Gallery áll legközelebb a NEO által felvállalt misszióhoz: elhelyezkedésében, megjelenésében és funkciójában is.