Aktuális kiállítás kép

Aktuális kiállítás

mélység/élesség – Remekművek a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből

2024. február 2. - május 12.

Kurátor: Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója

A mélység/élesség – Remekművek a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből című kiállítás a Magyar Fotográfiai Múzeum legféltettebb alkotásait vonultatja fel tematikus egységekbe rendezve Budapest új kiállítóhelyén, a NEO Kortárs Művészeti Térben. A városligeti kiállítóhelyen bemutatott tárlat képanyagának kiválasztásakor több szempont is előtérbe került, egyrészről a múzeum gyűjteményeinek legfontosabb képei kerültek olyan összetett szempontoknak megfelelően kiválasztásra, melyek egyben magukban hordozzák a magyar fotótörténet megismerésének lehetőségét, valamint hét tematikus csoport mentén mutatják be a fotográfia műfajainak alkotói attitűdváltozásait a 19. századtól napjainkig. A Mozdulat, A város arcai, az Arcok, a Táj, a Trompe-l’œil, Az erőszak arcai, valamint a Sorsok című fejezetek a művészetek területén már kialakult műfajok mentén szervezik a fotográfiákat, ugyanakkor felmutatnak csak a fotóra jellemző alkotói szemléletmódokat is, mint például a szociofotó, a dokumentarizmus, illetve a fotográfiára, mint médiumra való reflektálás. A tárlaton többek között André Kertész, Moholy-Nagy László, Brassaï, Martin Munkácsi és Robert Capa legfontosabb munkáival találkozhat a nagyközönség.

copyright MAGYAR FOTOGRÁFIAI MÚZEUM Kertész André Víz alatt úszó Esztergom a Mala uszodában 1917 augusztus 31

LÁTOGATÓI INFORMÁCIÓ

 

2024. április 16-án 14:00-15:00 között a kiállítás nem látogatható.

2024. április 17-én 12:20-14:30 között a kiállítás nem látogatható.

2024. április 19-én 15:30-kor zár a Pénztár.

2024. május 16-án 15:30-kor zár a Pénztár, a kiállítás 17:00-ig látogatható.

 

Újdonság! Egy belépőjegy, dupla élmény!

ÁLTALÁNOS NYITVATARTÁS

  • hétfő: zárva
  • kedd, csütörtök, szombat, vasárnap: belépés 10.00–18:00
  • szerdán és pénteken 10:30–18:00
  • Pénztárzárás és utolsó belépés: 17.30

JEGYÁRAK

  • Teljes árú belépő: 3800 Ft
  • Kedvezményes belépő: 1900 Ft
  • Belépők online és a helyszíni pénztárakban is válthatók elővételben vagy a látogatáskor. Belépés csak belépőjeggyel lehetséges. Díjtalan belépőt csak a pénztár ad ki a látogatás időpontjában, a jogosultság igazolásával.

TÁRLATVEZETÉSEK
Egyéni látogatók és csoportok számára előre meghirdetett időpontban tárlatvezetések indulnak, ezek időpontjairól honlapunkon tájékozódhat.
 

Kísérőprogramok, tárlatvezetések

NEO PODCAST a mélység/élesség kiállításhoz kapcsolódó új epizódokkal

Beszélgetés Hajdú D. Andrással
"A háború és az erőszak mindig is része volt a történelmünknek, ahogy ennek dokumentálása is." Hajdú D. András munkáit az elmúlt tizenöt évben számos rangos magyar és nemzetközi díjjal ismerték el. Cataracta - Múlóban a sötétség c. sorozatából kiállítás is született, a romániai Nagybánya romagettóját bemutató, több éves dokumentációja korábban a Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíjasa lett. Hogyan kerülhet közel egy fotós az emberekhez egy terhelt vagy veszélyes környezetben, mi a motivációja és meddig tart a felelőssége? Erről kérdezzük Hajdú D. Andrást.
Feltöltve: 2024/04/11
Mélység/élesség kiállítás
Főműveivel mutatkozik be a Városligetben a Magyar Fotográfiai Múzeum A Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményének legfontosabb alkotásaiból nyílt kiállítás a városligeti Millennium Háza - Neo Kortárs Művészeti Terében. A Mélység/élesség című tárlaton a legismertebb magyar vagy magyar származású fotográfusok – többek között André Kertész, Moholy-Nagy László, Brassaï, Martin Munkácsi, Robert Capa – művei mellett 19. századi fotográfusok, világhírű külföldi fotóművészek és kortárs alkotók munkáival is találkozhat a nagyközönség.
Feltöltve: 2024/02/01

mélység/élesség katalógus és múzeumpedagógiai füzet

mélység/élesség – Remekművek a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből kiállítási katalógus: 9800 Ft
A katalógus a Millennium Háza - NEO Kortárs Művészeti Tér pénztárában megvásárolható, nyitvatartási időben.

mélység/élesség múzeumpedagógiai füzet 6 – 11 éves gyerekek számára, 500 Ft
A füzetet 6-11 éves gyerekeknek javasoljuk. Szüleikkel együtt és önálló felfedezésre egyaránt, a kiállítás mélyreható megismerésére, beszélgetés indító, kreativitás fejlesztésére, tudás átadására művészetről, fotóról. 
Megvásárolható a Millennium Háza - NEO Kortárs Művészeti Tér pénztárában, nyitvatartási időben.