Tudás elmélyítés, befelé fordulás
Szentessy Nóra és Rapi Barnabás a Hallássérültek Tanintézetének pedagógusai szemléletformáló előadásukban, diákjaik bevonásával hozták közelebb a hallássérültek hétköznapjait és a jelnyelvi kommunikáció sajátosságait. Martinez Mária és Jámbor Erzsébet pedagógusok drámapedagógiai foglalkozásai segítettek elmélyíteni a témákat és a csoporton belüli bizalmat kiépíteni, miközben felfrissítették a résztvevőket a nap elején vagy a hosszú előadások között. Dr. Petrányi Zsolt művészettörténész, kurátor arról beszélt, miért nevezhető világhírű alkotónak Bill Viola, és mitől jelentős a videóművészeti műfaj jelentősége. Vincze Tamás hallássérült képzőművész és Kokas Nikolett művészettörténész közös előadásban mutatták be, hogy a művészettörténet nagy alkotói hogyan ábrázolják a projekthét főbb témáit, ezt követően a csapatok installációkat készítettek saját koncepció alapján. Lőrinc Katalin táncművész foglalkozásának célja volt a kifejezés sokszínűségének megtapasztalása, mozdulati motívumok gyűjtése. Vaskuti Gergő pszichológus rávilágított a magány és az egyedüllét közötti különbségekre, valamint megoldási stratégiákat nyújtott nehéz szituációk kezelésére. Fábián Noémi képzőművész, a MOME Média Intézetének oktatója kortársművészeti kontextusba helyezte Bill Viola művészetét. Udvardi Márton buddhista tanító és Kardos Csongor ferences szerzetes arról beszélgettek, mit jelent az elszigeteltség, a csend, a szenvedés, a gesztusok kifejezése, mi a vallás célja, mit jelent a magány, saját szenvedésünk megértésén keresztül hogyan tudunk a másikhoz viszonyulni. Pálfalusi Attila, a MOME Média design BA szakvezető előadásában bemutatta a videóművészet formanyelvét, eszközrendszerét és a műfaj nagyjait, köztük elismert kortárs magyar alkotókat.
Saját alkotások születtek
A projekthét második felében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre látogattak el a diákok, ahol megismerkedtek a különböző szakirányok műhelyeivel, oktatóival. A fiatalok a hét során összegyűjtött benyomásaikból, élményeikből, újonnan megszerzett tudásukból - egymástól és a workshopokból egyaránt -, illetve a hét folyamán gyűjtött motívumokból találták ki és építették fel videóik forgatókönyveit, melyeket a MOME filmstúdiójában rögzítettek.
Ennek eredményei kerülnek bemutatásra a Millennium Háza - NEO Kortárs Művészeti Tér projekt space-ében. A videókban feldolgozásra kerültek a magány-közösség, csend-zaj, szenvedés-katarzis, transzcendencia témakörök.
A kiállítás a Millennium Háza - NEO Kortárs Művészeti Tér projekt space-ben tekinthető meg a ház nyitvatartási idejében, ingyenesen. Várunk szeretettel 2025. március 30-ig!