Kurátor: Fehér Dávid
A Neo Kortárs Művészeti Tér Budapesten első alkalommal mutatja be William Kentridge Lágyabban játszd a táncot (2015) című nyolccsatornás videóinstallációját. A művet 2017-ben vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum az intézmény legjelentősebb kortárs szerzeményeinek egyikeként.
A dél-afrikai származású William Kentridge napjaink legismertebb kortárs művészei közé tartozik: animációs filmjei, installációi, rajzai sajátos nyelven érintenek kényes társadalmi-politikai kérdéseket és traumákat. A Lágyabban játszd a táncot a művész összegző igényű, monumentális alkotása: a videóinstalláció embersziluettek véget nem érő vonulását ábrázolja egy sivár tájban. Az andalító zenére táncoló árnyalakok az antik reliefek motívumfűzésével, a diadalmeneteket ábrázoló fametszetek ikonográfiájával és a danse macabre hagyományával is asszociálhatók, ugyanakkor a festészet- és filozófiatörténet (Platón és idősebb Plinius) régi toposzát, a vetett árnyékot is új kontextusba helyezik. A mű címe Paul Celan Halálfúgájának egyik sorát idézi („lágyabban játszd a halált”), és ezáltal traumatikus tartalmakkal telítődik, a pusztulás, a száműzetés, a folytonos vándorlás, az egzisztenciális szorongás minden korszakban másképp aktuális tapasztalatát előhívva.
A Lágyabban játszd a táncot című installációt Kentridge nagy sikerrel mutatta be a világ különböző pontjain, elsőként az amszterdami Eye Filmmuseumban és a Bad Rohenfelde-i Lichtsicht Biennálén 2015-ben. A művész 2011-ben szerepelt már Budapesten: I am not me, the horse is not mine (2008) című, Nyikolaj Vasziljevics Gogol Orr című novelláját feldolgozó videóinstallációja jelentős érdeklődést váltott ki a Szépművészeti Múzeumban.
William Kentridge a kortárs művészeti színtér kiemelkedő alakja, műveit a világ számos múzeumában mutatta be, többek között a New York-i MoMA-ban, a bécsi Albertinában, a párizsi Louvre-ban, a londoni Whitechapel Galleryben, munkái megtalálhatók a világ legjelentősebb magán- és közgyűjteményeiben. Számos alkalommal szerepelt a kasseli documentán (1997, 2002, 2012) és a Velencei Biennálén (1993, 1999, 2005, 2013, 2015).
A kiállítást ez alkalommal nemzetközileg is elismert írónk, Dragomán György mutatta be, aki maga is nagy rajongója Kentridge művének. Szakmájához híven, az irodalom világából reflektált az alkotásra, egy jellemzően közép-európai nézőpontból gondolva tovább a videóban megfogalmazódó univerzális kérdéseket. A szakmai tartalmakat szubjektív kommentárokkal tette színesebbé, így jött létre a videóinstalláció szubjektív értelmezése.
A program első felében Eleonora Accalai és Takács László improvizációs tánc előadását láthattuk, melyet William Kentridge: Lágyabban játszd a táncot című videóinstallációja inspirált. Ezután a közönség bevonásával folytatódott az előadás.
William Kentridge: Lágyabban játszd a táncot című installációjának fontos alkotóeleme a tánc és a zene. Több helyen megfigyelhetők az afrikai hangszereléssel átdolgozott dallamok és a jellegzetes afrikai hangzásvilág. De vajon milyen hatással voltak a mai könnyűzenére az afrikai zenei hagyományok, ritmusok? Hogyan táplálkozott az afrikai zenéből a jazz és a blues? Melyek a legérdekesebb afrikai hangszerek? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a kiállítás késérőprogramján, Tálas Áron zenés estjén, amely zenetörténeti érdekességekkel is várta a hallgatókat.
Fehér Dávid, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze, egyben a Kentridge kiállítás kurátora beszélt a mű keletkezéséről, koncepciójáról, illetve magáról a művészről is. A beszélgetés során sok érdekességet tudhattunk meg Dél-Afrika és az európai kultúra találkozásáról, haláltáncról és Platón filozófiájáról, és még arra is fény derült, mi köze Walt Disney-nek a videóhoz.
Ismerős és egész idegen alakok táncolnak körbe-körbe minket, különös tárgyakat tartanak magasba, de van, hogy csak kezüket lóbálva mozognak a fúvószenekar mágikus dallamaira. Kentridge filmje megigéző, beszippantó, sűrű és hosszan hat. Hogy ki ez a mindig elegáns humanista ezzel a világhírű életművel, és hogy mennyire sokféle, néha otthonos, néha egzotikus rétegből állnak a munkái – erről meséltünk.
Dr. György Péter esztéta, médiakutató, egyetemi tanár
György Péter előadásában tanulmányozta Kentridge élettörténetének fontosabb elemeit, az apartheid történetének jelentősebb, s kevésbé ismert eseményeit. Szó volt Kentridge a témában tartott előadásáról, valamint a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő film előzményeiről.
Kentridge Lágyabban játszd a táncot c. installációjában – annak komplex jelentésrétegei mellett – az afrikai nép gyakran kiszolgáltatott helyzetére, a marginális helyzetű csoportok mindennapi küzdelmeire is reflektál. A kísérőprogram-sorozat következő vendégével, Mahdi Said Kafiyával e kiindulópontok mentén beszélgettünk a műről, aki saját tapasztalatai révén tette érzékelhetővé és aktuálissá a felvetett problémákat.
Mahdi Said Kafiya:
Szomáliában született és nőtt fel. 14 évesen, kényszerházasság miatt szöktem meg szülőföldemről. Egy évig vándoroltam országról országra, míg végül megérkeztem Magyarországra és otthonommá tettem.
Az új otthonomba való megérkezés azt a biztonságot és védelmet adott, ami kerestem. De nem volt a könnyű megtanulni új kultúrát, és megpróbálni beilleszkedni.
Egy menekült élete nem könnyű, és van tapasztalatom ebben.
Afrika közelmúltja, mint ihlet: fegyveres konfliktusok, járványok, a környezet degradációja, szegénység és éhezés a remény kontinensén, William Kentridge: Lágyabban játszd a táncot című kiállításának történelmi háttere. Tanulságok nem csak afrikaiaknak.
A november 3-i alkalom vendége Fülöp József, a MOME rektora volt, aki az animáció világából kiindulva vizsgálta Kentridge videóját. Az előadás során a technikai érdekességek mellett arról is hallhattunk, miként szolgálja az animáció egy mű szellemiségét, hogyan lehet alkalmas sokrétű üzeneteket közvetítésére.
Nemes Csaba intermediális művész, festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Karának intézményvezetője.
William Kentridge animációival először 1997-ben Kasselben a Documentán találkoztam, és rögtön beléjük szerettem. Nemcsak a filmek felvállalt politikussága, hanem az animáció sajátos értelmezése is lenyűgözött. A filmidőbe vetett rajzok saját keletkezésük kockánkénti rögzítésével (átrajzolás, radírozás) segítették a történetmesélést, melynek eredményeként egy új, eleven filmnyelv született. Az utóbbi évtizedekben Kentridge egyre monumentálisabb és komplexebb formákban meséli tovább történeteit, melyeknek ugyanakkor továbbra is a rajzok a kiindulópontjai. William Kentridge munkássága azért is fontos számomra, mert a rajzot és az animációt, mint műfajt magam is többször választottam érzékeny történetek ábrázolásához.
Schein Gábor Ó, rinocérosz című verses regényében Europét, a szidóni szüzet egy fehér rinocérosz rabolta el. A fehér bikával a krétaiak királyuk afrikai származását akarták feledtetni. És hogy szívükben sosem lakott béke. A könyv Európa görög alapításmítoszának játékos átírásával veszi kezdetét, hogy ezt követően különböző hosszúságú prózaversekben vagy néhol kötött formákban kövesse nyomon ebből a kimozdított perspektívából Európa érzelmi és politikai történetét. A rinocérosz, aki egyszerre hordoz isteni, emberi és állati tulajdonságokat, konkrét lény, és a nézőpontok kimozdítottságának, kimozdíthatóságának történelmi jelölője. Kulturális, politikai, testi és érzelmi aspektusok keresztezik benne egymást, miközben végig trappol a térképen és a korokon. Ennek a vad vágtának, amelyet korunk politikai, vallási, társadalmi kérdései formálnak, nem lehet más hőse, mint a rinocérosz, ez a mítosz nélküli, ősi lény, amely Dürernél egyszer már egy születő új korszak változó perspektíváinak és bizonytalanságainak allegóriájává vált. Hasonlóképpen talált William Kentridge is Dürer művészetére, és merített belőle esztétikai, technikai és tartalmi inspirációt. 2005-ben készített három rinocéroszvázlata és 2007-es rinocérosz-litográfiái új, bizarr pozíciókba helyezik Dürer rinocéroszát. A dél-afrikai tapasztalatokat megidéző hatalmas processziói, ugyancsak magától értetődően utalnak Dürer művészetére, miközben egy korszak nagy lenyomatát alkotják meg. Kentridge és Schein Gábor gondolkodását meglepően erős szellemi kapcsolat fűzi egymáshoz.
William Kentridge műve egyedülállóságát a sajátos képivilág mellett az unikális zenei aláfestés adja.
Said Tichiti énekes, egy különleges improvizatív előadásban reflektál a műre. Az előadás során a művész szemüvegén keresztül ismerhetjük meg a kiállítást,ahogy az általa előadott tradicionális afrikai zene és ének összefonódása egységet alkot a videóval.
Said Tichiti - Guembri (marokkói tradicionális basszus), Mohammed Lamine - Kora (szenegáli harsfa jellegű hangszer)
