Programok

Kentridge és körei - Topor Tünde és Winkler Nóra páros vezetése

Ismerős és egész idegen alakok táncolnak körbe-körbe minket, különös tárgyakat tartanak magasba, de van, hogy csak kezüket lóbálva mozognak a fúvószenekar mágikus dallamaira. Kentridge filmje megigéző, beszippantó, sűrű és hosszan hat. Hogy ki ez a mindig elegáns humanista ezzel a világhírű életművel, és hogy mennyire sokféle, néha otthonos, néha egzotikus rétegből állnak a munkái – erről mesélünk. 

Kentridge rendhagyó tárlatvezetés - Nemes Csaba intermediális művész, festőművész előadása

William Kentridge animációival először 1997-ben Kasselben a Documentán találkoztam, és rögtön beléjük szerettem. Nemcsak a filmek felvállalt politikussága, hanem az animáció sajátos értelmezése is lenyűgözött. A filmidőbe vetett rajzok saját keletkezésük kockánkénti rögzítésével (átrajzolás, radírozás) segítették a történetmesélést, melynek eredményeként egy új, eleven filmnyelv született. Az utóbbi évtizedekben Kentridge egyre monumentálisabb és komplexebb formákban meséli tovább történeteit, melyeknek ugyanakkor továbbra is a rajzok a kiindulópontjai. William Kentridge munkássága azért is fontos számomra, mert a rajzot és az animációt, mint műfajt magam is többször választottam érzékeny történetek ábrázolásához.

Nemes Csaba intermediális művész, festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Karának intézményvezetője. 

Dátum: 2022. november 17. 18:00

AZ ÁRNYVADÁSZAT AFRIKÁBAN – JÁTÉKOS FOGLALKOZÁS- ELMARAD!

A program ELMARAD!

Időszaki kiállításunk záró hetén szeretettel várunk benneteket a videóinstallációhoz kapcsolódó interaktív foglalkozásunkra.
Vajon hogy jelenik meg a fény és árnyék vagy az afrikai kultúra William Kentridge művében? Gyere el szüleiddel, és fedezzük fel együtt a videó rejtelmeit, a játékos foglalkozást követően pedig lehetőségünk lesz egy közös alkotásra művészeti workshopunk keretein belül.

 

William Kentridge kiállítás katalógus bemutatója

Sok szeretettel invitáljuk vendégeinket William Kentridge Lágyabban játszd a táncot c. kiállításához készült katalógus bemutatójára. A kiadványban olvasható Fehér Dávid, a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet igazgatójának, a kiállítás kurátorának tanulmánya, Dragomán György író szubjektív irodalmi reflexiója, valamint maga a művész, William Kentridge jegyzetei a műről. A katalógust Fehér Dávid és Dragomán György mutatja be a közönségnek.

Dátum: november 20. 18:00 órai kezdettel

A részvétel ingyenes, max. 60 főt tudunk fogadni.

Érdeklődés: info@millenniumhaza.hu

Tradicionális afrikai zene Said Tichiti és Mohammed Lamine előadásában

William Kentridge műve egyedülállóságát a sajátos képivilág mellett az unikális zenei aláfestés adja.
Said Tichiti énekes, egy különleges improvizatív előadásban reflektál a műre. Az előadás során a művész szemüvegén keresztül ismerhetjük meg a kiállítást,ahogy az általa előadott tradicionális afrikai zene és ének összefonódása egységet alkot a videóval.
Said Tichiti - Guembri (marokkói tradicionális basszus), Mohammed Lamine - Kora (szenegáli harsfa jellegű hangszer)

Dátum: november 19. 18:15 órai kezdettel

Ajánlott korosztály: 5-8. osztály